2. fejezet

Megismerkedem Kise Ryoutával

Éppen kimeredtem az ablakon azon gondolkodva, hogy Hana mikor dönt úgy, hogy hazajön a FIÚK kosáredzéséről. Igen, természetesen úgy gondolja ott a helye. És evvel az összes fiú egyet értett. Perverz állatok!

– Á! Asa! – szólít meg a Kumiko a nővérem.
– Még egy perverz állat!
– De én lány vagyok! – akadt ki.
– Láttad a Seitokai Yakuindomo-t. Ott is minden lány perverz.
– Hú. Ez már rekord.
– Ezt hogy érted?
– Nem hiszem, hogy képes lennél még jobban keverni a valóságot az animékkel.
– Csak húzzál el! – mondtam sértődötten.
– De akartam valamit.
– És mi lenne az a valami?
– Szeretném, hogy délután 3-kor hoznál nekem kaját.
– Hova?
– A parkba. Fotózásom lesz.
– Fotózás?
– Modell vagyok. Ugye tudod?
– Naná! – vágtam rá. – „Ó a francba. Tényleg mondott volna ilyet? Nem emlékszem rá.”- gondoltam. – Naná, hogy tudom még is minek képzelsz engem?
– Oké. –mondta, úgy mintha kételkedne ebben. – Ja és még egy dolog. Hozz 2-t.
– Oké, de miért?
– Mert egy híres fiú modellel lesz együtt. És megígértem, hogy viszek neki.
– És, hol találom majd az uzsit? A hűtőben?
– Ó! Én úgy gondoltam, hogy majd te csinálsz nekünk.
– Mi a! Mégis mit gondolsz magadról! Te idióta! – ordítoztam. –Mégis mit képzelsz? Hogy én csináljak neked kaját a randidra! Ugye csak viccelsz?
– Na, légyszi fizetek! Pokémon kártyákkal.
– Még mit nem! Hány évesnek nézel engem? És ráadásul nem vagyok fiú. Hanem lány!
– Jól van, na! Akkor csoki.
– Elfogadhatóbb.
***

Nos. Tény és való eltévedtem. Nem is értem. Hiszen már annyiszor voltam már ott. Nem hiszem el. Mit csináltam rosszul? Áhh. Na, jó felhívjuk Kumiko-t. Hm.
– HANGPOSTA? MI? – ordítottam fel. Ezt nem hiszem el. Szánalmas dög.

A következő 10 percben nem jutottam előrébb. Sőt még jobban eltévedtem. Amikor pánikba esel, nem tudsz ésszerűen gondolkozni. 100%, hogy ez történt velem is. Fél perc múlva futva rohantam végig a helyen, míg bele nem ütköztem valamibe. Vagy inkább valakibe.
– Au! Ez fájt! Ki vagy? És miért jöttél belém.
– Te ki vagy? És te miért jöttél belém? – kérdeztem a nyafogó szőke hajú sráctól.
– Miért nyafogsz?
– Ki az aki itt nyafog? – kérdeztem.
– Egyébként a nevem Kise Ryouta.
– Chiasa.
– Üdv. Nem tudnál nekem segíteni?
– Miben?
– Eltévedtem. A parkba mentem volna.- erre a mondatra lesütöttem a szemem.
– Modell vagy?
– Igen.
– És fotózásod lenne Kumikoval?
– Teli találat – nézet rám furán.- Na, jó én is kérdeznék valamit. Volt kosaras vagy?
Most rajtam volt a sor, hogy ámuljak.
– Honnan a francból...
– Csak rád kellett néznem, hogy megmondjam. Én is az vagyok. – Elment a kedvem a sráctól.- Ismerős is vagy ,– folytatta- ki is lehetsz?

Ekkor megcsörrent a mobilom, melyben Kumiko felháborodva ecsetelte én és a „párja” hiányzását. Valahogy sikerült tudtára adnom eltévedésemet és a „partnere” elveszését. Mindeközben Kintoki (utalás a Gintama c. animére), azaz Kise értetlenül nézett.
– Gyere. Tudom hová kell mennünk. – mondtam.

***

Mikor megérkeztünk Kise elkezdett magyarázni menedzserének, akiről nem tudtam eldönteni csaj vagy csávó. Ő persze azonnal meg is bocsájtott neki. Ez viszont nem igaz a menedzser helyettesére, aki nem volt túlságosan oda érte. Ezután oda jött hozzánk.
– Szia Senpai – mondta, Kumikonak- Honnan ismeritek egymást?
– Ő itt a húgom. – mondta Kumiko.
– Szia Yoshitake-san – mondta Kintoki ezúttal nekem.
– Yoshitake?? – háborodtam fel- Yoshida!
– Asa! Yoshitake a művésznevem.
– Ja! Bocsi – néztem a szőke felé.
– Yoshida Chiasa? – kiállott fel – A női Csodák Generációjából? – lelkesen elkezdte rázni a kezem – Yoshidacchi.
Ekkor rájöttem láttam őt az újságon. Kise Ryouta a Csodák Generációjából.